장 한 ~ Chapter 1.

~Emili~
Végre ide értünk Budapestre. Hosszú ez az út vonattal. Viszont a két legjobb barátnőddel gyorsabban száll az idő.
- Hihetetlen, hogy itt vagyunk Pesten! - csillant fel Franci szeme, mikor a hotelhez értünk.
- Találkozni fogunk a B.A.P-vel! - lelkesedett Kinga is.



/nagyobb méretért kattints a képre/(saját szerkesztésű kép)

 - És ezt neked köszönhetjük Franci! - mosolyogtam rá. - Bár én annyira nem vagyok oda ezért a P.A.B-ért, de tudom, hogy ti szeretitek őket nagyon! Ezért nem hagyhattalak cserben titeket!
- Először is: igazán semmiség, hogy apukám albérletébe lakhatunk egy hétig. - forgatja meg a szemét. - Másodszor, pedig Emili: Az B.A.P! - nevet fel, mire legyintek egyet.
- Na lessük meg azt a lakást! - vigyorodott el Kinga.
Berontottunk a házba és rohantunk fel a lépcsőn, nem érdekelt minket, hogy ott a lift, felfutottunk egészen a negyedik emeletre. Mikor felértünk csak nevettünk magunkon, hogy milyen észlények vagyunk.
- Készen álltok? - vette elő Franci a kulcsot.
- Igen! - mondtuk egyszerre Kingával.
Ahhoz képest, hogy az utazás lefárasztott minket, most totál felpörögtünk.
Fafa kinyitotta az ajtót, majd beléptünk a lakásba.
- Nem túl nagy szám, de... - kezdte Franci, de nem hagytam, hogy befejezze.
- Nem számít. A lényeg, hogy itt vagyunk. - mondtam, mire Kinga tüsszentett egyet. - Látod? Még rá is tüsszentett! - vigyorogtam.
Kinga elkezdett orrot fújni, majd épp, hogy eltette a zsebkendőt elkezdett köhögni.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva.
- Persze! Azt hiszem elmegyek zuhanyozni! Jól esne egy forró fürdő ezen a hideg estén! - mondta.
Elővette a táskájából a pizsijét, aztán Franci megmutatta neki merre találja a fürdőszobát.
- Szerintem megfázott! - mondta Fafa, mikor visszajött.
- Szerintem is. De talán csak ilyen gyorsan elmúló fajta. Holnapra biztos rendben lesz és akkor eltudtok menni a dedikálásra!
- De ebben az egészben az a baj, hogy TALÁN így lesz és nem biztos! Mi van, ha holnapra rosszabb lesz? - aggódott.
- Ugyan, legyünk optimisták! - vigyorogtam rá.
- Egyébként van egy kis gond! Csak két szoba van, plusz a kanapé... - húzta el a száját.
- Majd én alszok a kanapén! - ajánlottam fel.
- Dehogyis, inkább én! - ellenkezett.
- Figyelj, Kingának mindenképp oda kell, hogy adjuk az egyik szobát, mivel meg van fázva! És kettőnk közül nekem kell itt aludnom! És nekem tökéletesen megfelel a kanapé! - mutattam az említett tárgyra.
- Hát jó! - adta fel.
Már ismer annyira, hogy tudja nem érdemes velem vitatkozni.
Mikor Kinga kész volt mi ketten is lefürödtünk, majd mindenki ment aludni, hisz' nagyon fáradtak voltunk.

/Másnap reggel/
Ki nyújtom a kezem a takaró alól és az asztalról elveszem a telefonom. Nyolc óra van, a dedikálás délben kezdődik! A lányok három órával előbb ott akarnak lenni, hogy jó helyük legyen!
Villám gyorsan felálltam és rohantam az egyik szobába.
- Franci! - szóltam neki az ajtóból, de semmi. - Nyolc óra van!!! - mondom, mire olyan hirtelen ült fel, hogy kicsit meg is szédült.
Berontok a másik szobába is.
- Kinga! Nyolc óra van, sietnetek kell, ha időben oda akartok érni!
- Megyek! - nyöszörgi, majd köhög egyet jó hosszan.
- Biztos el akarsz így menni? - aggodalmaskodom.
- Persze, nem hagyom egyedül a Francit! - jelenti ki rekedt hangon.
- Ezt felejtsd el! Itthon maradsz szépen, én meg elkísérem Fafát!
- De...
- Nincs de! Ha most itt maradsz és pihensz, akkor meggyógyulsz. Ha nem, akkor pedig csak rosszabb lesz! Úgyhogy feküdj szépen vissza, én meg elmegyek egy gyógyszertárba!
Becsuktam az ajtaját, majd mikor megfordultam Francival találtam szembe magam. Ijedtemben ugrottam egyet.
- Én kész vagyok. Lemegyek a gyógyszertárba, te meg addig készülj el, mert miután visszajöttem egyből indulunk! - mondta, aztán távozott.

~Fafa~
Siettem ahogy tudtam. A gyógyszertár egy utcányira van innen. Elvileg...
Megrezzent a telefon a zsebemben. Emili írt, hogy milyen gyógyszereket kell vennem.
Az üzenetet bámulva próbáltam megjegyezni mire van szükség, miközben lefordultam. De aztán a következő pillanatban a földön kötöttem ki. Még hozzá úgy, hogy valaki rajtam feküdt.
Rá sem néztem, a kezemet bámultam, mivel iszonyatosan fájt. Csak akkor néztem fel, mikor láttam a felém nyújtott kezet. Megfogtam ő, pedig felhúzott.
~ De ki is? - jutott hirtelen eszembe.
Aztán felnéztem. A srác több mint tíz centivel magasabb volt nálam és kedvesen mosolygott rám. Hidrogén szőke hajának az eleje világos kék volt és szépen csillogtak a szemei, akárcsak a képeken.
Látszott rajta, hogy zavarban van, mivel az alsó ajkát harapdálta.

 

- Sajnálom, nem akartalak elütni! - mondta angolul, miközben felvette a földről a gördeszkáját.
- Semmi gond, az én hibám volt! - mosolyogtam rá.
Az igazság az, hogy engem is zavarba hozott a helyzet, hisz' az egyik kedvenc előadómmall állok szemben.
Aki nem mellesleg hihetetlen aranyos.
- Egyébként Zelo vagyok! És te? - érdeklődött.
- Franciska, de azt hiszem a Fafa egyszerűbb! - vigyorodtam el.
- Érdekes neved van, tetszik! - mosolygott, mire elpirultam. - Sietsz valahová esetleg? - kérdezte.
- Hát, a barátnőm megfázott és neki kell gyógyszereket vennem, és a dedikálásotokra beszeretnék jutni, úgyhogy időben ott kell lennem. - magyarázom.
- Mit jelent az időben? - vigyorodik el.
- Három órával előbb, tehát kilenckor már ott kell lennünk, de még így se biztos, hogy bejutunk! - húztam el a szám.
- Ezek szerint nem nyertél V.I.P jegyet. - állapítja meg.
- Nem, sajnos arról lecsúsztam.
- Van nálam két plusz V.I.P jegy, ha szeretnéd megkaphatod őket! - ajánlja fel.
- És ennek mi a feltétele?
- Hogy elkísérhetlek a gyógyszertárba meg haza, mert így már mindketten rá érünk! - mondja.