장 열 - Chapter 10. (II)

 

 

 

- Szóval...én nem tudom milyen lehet, ha nem emlékszel semmire. De ha esetleg tudok valamiben segíteni csak szólj nyugodtan! - mosolygott rám Jongup.
- Ez nagyon rendes tőled, köszönöm!
- Egyébként részvétem a szüleid miatt! Borzalmas lehet, hogy egyszercsak nincsenek veled...
Uramisten, a szüleim. El is feledkeztem róluk. Annyira lefoglalt, hogy emlékezet kiesésem van, és minden más. Nincsenek szüleim! Mit fogok most csinálni? Teljesen egyedül maradtam!
Lassan feláltam és kisétáltam a teremből. Kicsit elmosódott elöttem a folyosó és sipolt a fülem, de csak mentem előre. Azt sem tudtam merre tartok és miért. Egyszerűen elveszettnek éreztem magam...
Aztán elsötétült minden.

- Szerintetek jól van?
- Biztos ne vigyük be a kórházba?
- Remélem jól van!
- Hozzak valamit?
Sok kérdés kavargott a fejemben.
- Ez az én hibám, nem kellett volna felhoznom...
Várjunk csak ez Jongup hangja. Akkor...
Hirtelen kivágódtak a szemeim és felültem. Éles fájdalom nyilalt a fejembe.
- Mi történt? - nyöszörögtem.
- Magához tért! - örvendezett Zelo, majd megölelt. - Hála Istennek, hogy jól vagy!

 

 

 

 

- Majdnem leestél a lépcsőn, de Jongup még időben elkapott. - magyarázta Youngjae.

Tekintetemmel Jongupot kerestem.

- Sajnálom... - mondta mikor összenéztünk.
- Nincs ezen mit sajnálni, nem a te hibád volt. És köszönöm, hogy megmentettél! - mosolyogtam rá.
Erre nem mondott semmit, csak lehajtotta a fejét.
- Figyeljetek, én most inkább megyek. Eléggé megzavartam a próbátokat és nem szeretnék több gondot okozni! - álltam fel.
- Ez nem így van. És nyugodtan maradhatsz, jobb lenne, ha pihennél egy kicsit! - javasolta Daehyun.
- Nem, köszönöm. Most nincs idő pihenésre, nekem is gyakorolnom kell. Köszönök mindent, majd találkozunk! - mosolyogtam rájuk, majd beszálltam a liftbe.
A teremben már senki sem volt. Megtaláltam a kamerát az asztalon, csatlakoztattam a laptophoz és néztem. Újra és újra. Egy idő után meguntam és próbáltam csinálni.
Mikor elfáradtam leültem a földre, hátamat a hideg falnak döntöttem és az ajtót néztem lihegve. Egyszercsak feltűnt, hogy van valami az ajtó mellett. Lassan felálltam és oda sétáltam. Egy üveg víz volt, a nyakára annyi volt ráírva "죄송합니다 (=Sajnálom)". Elmosolyodtam, majd belekortyoltam a vízbe.
- Emily! Hát itt vagy! - lépett hozzám Min.

 

- Igen, megtaláltál.
- Haza kéne mennünk, nem gondolod? - kérdezte.
- Mennyi az idő?
- Hajnali egy...
- Összepakolom a cuccom és mehetünk.
Gyorsan átöltöztem és el is hagytuk az ügynökséget.
- Azt hiszem ez így nem lesz jó. Sokat kéne gyakorolnom de nincs rá időm, mert napközben és este sem szabad a terem. Hajnalban tudnék próbálni, viszont az után meg még hazasétáni...Valamit ki kéne találni.

Másnap korábban bementem és gyakorolni.
A koreográfia negyedét már nagyjából memorizáltam.
- Egész jól megy. Pedig csak nem rég kezdted el. - tapsolt meg Mr. Lee.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.
- Tegnap beszéltem Taesong igazgatóval. Arra jutottunk, hogy beköltözhetsz egy kisebb dormba. Valamint van egy próbaterem, ami most nincs használva és ott gyakorolhatnál. Ebben segitségedre lesz Shinji, aki rendesen részt vesz a délutáni edzésén, majd esténként próbál veled.
Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. Ez hihetetlen.
- Honnan tudta...
- Csiripelték a madarak, hogy vannak ezek a gondok és gondoltam segítek egy kicsit. - mosolygott.
- Nagyon szépen köszönöm! - öleltem meg.
- Igazán nincs mit. - kuncogott. - Folytasd nyugodtan a próbálást, már csak fél órád van. Utána menj el a cuccaidért és majd küldök valakit, aki megmutatja a dormot. - mondta, majd elhagyta a termet.

Min segített összeszedni a ruhákat, amiket nem rég vettünk, majd visszamentünk az ügynökséghez. A bejáratnál Shinji várt minket.

 - Sziasztok! - köszönt, majd megölelt mindkettőnket. - Min, te nyugodtan menj csak be. Mi elmegyünk a dormba, majd jövünk.
Min először kicsit összeszűkítette szemeit, de végül csak bólintott és elment.
- Neked miért van ilyen sok cuccod? - érdeklődtem, három nagy táskáját vizslatva.
- Arról nem szóltak, hogy lakótársak leszünk? - húzta fel szemöldökét.
- Nem, ez valahogy kimaradt...
- Nyugi, jól megleszünk! - kacsintott rám, majd elindultunk.
Az ügynökségtől körülbelül egy utcányira volt a kis lakás, amit kaptunk. Nekem személy szerint nagyon tetszett. Pont elég volt kettőnknek. Az előtérből egy kis konyhába léptünk, amivel egy légtérben volt a nappali is, ahonnan három ajtó nyilt. Az elsőn keresztül a fürdőbe jutottunk, ahol volt egy kád, egy csap, és egy zuhanyzó is. A második ajtó egy szobába vezetett, ami tele volt üres fogasokkal és szekrényekkel. Az utólsó ajtó pedig a hálószobába vitt.

- Daebak - ennyit tudott mondani Shinji is.
- Szerintem pakoljunk ki gyorsan és vásároljunk be, mert nem hiszem, hogy bármi kaja, tisztítószer lenne itt. - javasltam.
- Rendben, benne vagyok. - mosolygott.
Mivel nekem nem volt sok kipakolni valóm, hamar végeztem. Körbe néztem a lakásban és ahogy sejtettem minden szekrény üres volt.
Megrezzent a telefon a zsebemben, amit még Min adott nekem reggel. Az ő telefonszámán kívül senkié nem volt beírva. Így meg sem lepődtem mikor csak egy számot írt ki. Megnyitottam az üzenetet.
"A cégesbankkártyád Shinjinél van.
Mr.Lee"
Cégesbankkártya? Min is említett valami ilyesmit reggel. Azt mondta általában a még debütálás előtt álló előadóknak szokták adni. Élelmiszer és hasonlók vásárlására lehet használni.
- Shinji! Nálad van a kártyám?
- Igen, mindjárt adom.
Pár perc múlva már a cipőnket vettük.
- Ki kéne találnunk majd egy kódot a zárhoz, mivel, ami most van az elég bonyolult. - mondta Shinji.
- Rendben. Te mire gondoltál? - kérdeztem.
- Mindketten '95-ösök vagyunk igaz?
- Igen. De szerintem ne születési dátumát állítsuk be.
- Jó. Akkor ezen még gondolkozzunk, addig hagyjuk meg azt, ami most van. Leírtam neked egy lapra - nyújtott át egy papírt, amit el is raktam a pénztárcámba.
- Most pedig menjünk bevásárolni! - mosolyodtam el.
Ettől hirtelen mindkettőnknek jó kedve lett. Általában nem szokott feldobni a vásárlás gondolata, de most valahogy mégis ez történt.

Legalább egy órát voltunk a hatalmas szuper marketben, mire rájöttem, hogy elég sok mindent vettünk.
- Shinji, nem lesz ez egy kicsit sok? - kérdeztem.
- Nem tudunk mit tenni. Semmi nincs a lakásban.
- Tudom, nem is az a gond. Hanem az, hogy ezeket, hogy fogjuk haza vinni?
- Ebbe, bele se gondoltam...Megkérdezem a bátyámat el tud-e jönni értünk. - mondta, majd elő is vette telefonját. - Jongin-ah ráérsz?...Oh...Rendben.
- Nos?
- Van egy kis szünete, úgyhogy el tud jönni. Menjünk a kasszához.
Mindkettőnknél volt egy teli bevásárlókocsi, szóval beletelt egy kis időbe, mire végeztünk. És nem is került olyan sokba összeségében, mint gondoltam.
A parkolóban már várt ránk Shinji tesója. Hát mit mondjak? Nem nézett ki rosszul, sőt...

 

Jongin(Kai)

 

 

 

 

(Tudom ez a rész nem túl eseménydús. De innentől indulnak, majd az izgalmak! ;) )