장 구 - Chapter 9. (II.)

 

 

Íme az új fejezet! Remélem tetszeni fog!!:))

Jó olvasást!:)

Puszi: Eszti;)

 

U.i.: Kérlek ne feledjétek a visszajelzéseket(tetszik/nem tetszik, komment-ha nincs gmail-ed, akkor is tudsz írni.;))

 

 

 

 

 

Három nap további megfigyelés után kiengedtek a korházból, viszont kontrollra vissza kell majd járnom.
Igazából a testemmel semmi gond sincs már. De az emlékezetem még mindig nem ép. A doktor azt mondta, hogy nem biztos benne, hogy visszanyerem valaha is az emlékezetem.
Mindenesetre nagyon furcsa érzés, hogy tudod azt, hogy valamit tudsz, ismersz, de nem emlékszel rá.
Hori, ShinJi és Min mindennap bejöttek hozzám, de Taemin sajnos nem tudott többet meglátogatni, mivel keményen készülnek a come back-jükre. De nem is hibáztatom, egyáltalán. Hisz ez a munkája és telefonon keresett annak ellenére, hogy nem tudott jönni és én ezért is nagyon hálás vagyok!

A kórház előtt álltam a lányokra várva és csak csodáltam az elém táruló város szépségét. Hihetetlen, hogy itt vagyok, olyan meseszerű! Mindig arról álmodtam, hogy ide eljuthassak valamikor. Most meg kiderül, hogy itt élek. Na hát ez az, ami iszonyú furcsa. Mintha az életem 180 fokos fordulatot vett volna. Természetesen jó irányba. Legalábbis eddig.
- Emily! - kiáltott nekem Hori.
Oldalán Minnel és ShinJivel felém tartott. Én még mindig kissé kínosan éreztem magam, mivel alig ismerem őket. Kedvesek velem és jófejek, de még nem tudom, hogy bízhatok-e bennük.
- Sziasztok! Hogy vagytok? - mosolyogtam rájuk.
- Jól, köszi. És te? Készen állsz arra, ami most következik? - huzogatta szemöldökét Min.
ShinJi csöndes volt, mint mindig.
- Pontosan hova is visztek most? - érdeklődtem.
- Először is vásárolni, aztán pedig az ügynökséghez. - mosolygott Hori.

- És hol fogok lakni? - kérdeztem, mikor befejeztük a vásárlást.
Tonnányi ruhát vettünk és mind nekem.
- Egy ideig nálunk. - mondta Hori.
- És hogy fizessem ezt mind ki nektek? - mutattam végig a táskákon.
- Ezt később megbeszéljük, most irány a TS! - vigyorodott el Min.

Rövid séta után a TS épületéhez értünk. A lányok rögtön az öltözőbe siettek átöltözni. Én addig elsétáltam a kis büféhez, amit megláttam.
- Jó napot! - köszöntem mosolyogva az öreg néninek.
- Jajj, drágám! Hát itt vagy! De örülök, hogy látlak! Várj egy pillanatot, mindjárt kimegyek hozzád!
Hátra sietett, majd a büfé melletti ajtón kijött és egyből a nyakamba ugrott.
Először nagyon meglepődtem,de aztán arra gondoltam, hogy biztos ismerem, csak rá sem emlékszem.
- Ajumma! - próbáltam mosolyogni.
- Tudom, kicsim, hogy nem emlékszel rám. Ne aggódj, tisztában vagyok a helyzettel. - mosolygott rám kedvesen. - A nevem Oh Kang In. Ennek a kis büfének a vezetője vagyok és a második édesanyád. Legalábbis te mindig ezt szoktad mondani, és én is úgy érzem, mintha a lányom lennél. - csordult le egy könnycsepp az arcáról.
- Emily, gyere Mr. Lee szeretne beszélni veled. - futott oda hozzánk Min. - Elnézést, nem vettem észre! Jó napot! - hajolt meg mélyen.
- Ugyan lányom, inkább adj egy ölelést! - nevetett a büfés nő.
- Ki az a Mr. Lee? - érdeklődtem.
- Az edzőnk. - válaszolt Min.
- És mit akar tőlem? - ijedtem meg.
- Semmi roszzat, ne aggódj. Se üvöltözni, se bántani nem fog! - mosolygott rám bíztatóan.
- Rendben, menjünk. Később még jövünk! - ígértem az idős hölgynek.
Az öltözők melletti padon ült egy középkorú, sötét hajú férfi. Feltételezem ő lesz az edző, Mr. Lee.

 

 

- Jó napot! - hajoltam meg.
- Szia, Emily. - mosolygott rám, majd Minhez fordult. - Kérlek menj vissza a terembe!
- Azonnal. - hajolt meg Min, egy utolsó pillantást vetett rám, majd távozott.
- Mit szólnál ha sétálnánk egyet itt az épületben? Nem hiszem, hogy emlékszel rá. Jól gondolom?
- Igen. - mondtam.
Elindultunk a hosszú folyosón.
- Szóval, Emily. A történtek után muszáj megbeszélnünk, hogy hogyan tovább.
- Nem egészen értem mire gondol. - vallottam be őszintén.
- Arra gondolok, hogy nagyon sok lemaradásod van. És a kérdés az, hogy hajlandó vagy-e nagyon keményen dolgozni, hogy bepótold a hiányosságaidat, vagy távozol az ügynökségtől. Tudom, hogy ez nem fair, de nem tudunk mit tenni. Hogy most fel tud mérni a helyzet súlyosságát elárulok valamit. Ügynökségünk egy új lány csapatot szeretne kialakítani. - kezdte mesélni, csakhogy egy lifthez értünk.
A lift mellett egy tábla lógott, mely figyelmeztetett, hogy csak a TS ügynökség hivatalos tagjai mehetnek feljebb. Ez egyet jelentett azzal, hogy én nem mehetek tovább.
- Nem kell megijedned, mivel hivatalos üggyel kapcsolatban szándékozunk felmenni, te is jöhetsz. - mosolygott rám, majd beszálltunk a liftbe. - Szóval, mint említettem egy új lány csapat fog létre jönni a közel jövőben. A létszám még nem biztos. Minimum négy, maximum hét tagja lesz a csapatnak, eddig ennyit tudunk.
- És nekem ehhez mi közöm van? - érdeklődtem.
- Azt most fogom elmondani. A baleseted napján volt egy megbeszélés az új csapatról. És az előzetes felvételek és interjúk alapján te vagy az egyik, aki több, mint valószínű, hogy bekerül. Most azért viszlek fel, mert az igazgató kérésére megmutatom neked, hogy mit érhetsz el kemény munkával. - mondta, mire kinyílt a lift.
Azt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni. Egyenesen Zeloval szemben álltam, persze fel kellett néznem rá, de pont egymás szemébe néztünk. Pár másodperc erejéig egymást bámultuk, majd megnyomtam a lift bezáró gombját és az első emeletre vivőt.
- Minden rendben? - kérdezte Lee edző.
- Nagyon sajnálom. Maga is valószínüleg megbízható ember, de mivel nem emlékszem semmire, eléggé bizonytalan vagyok. Esetleg nem lehetne, hogy a lányok közül valaki velünk jöjjön? - néztem  rá ijedten.
- De, persze. - mosolygott rám kedvesen. - ShinJi már úgyis rendesen tudja a koreográfiákat, majd ő eljön velünk.
Vissza mentünk a próba teremhez, Lee edző kihívta ShinJit, aztán már csak azt vettem észre, hogy megint a lift előtt állunk.
- Mehetnénk esetleg lépcsőn? - kérdeztem, mire Mr. Lee elnevette magát.
- Lifttel megyünk! Meg kell tanulnod kezelni az ilyen helyzeteket! - mondta, még mindig nevetve.
- Esetleg lemaradtam valamiről? - kérdezte ShinJi, mire az edző mindent elmesélt neki.
- Képes voltál becsukni a lift ajtaját szegény Zelo sunbae előtt? - kuncogott ShinJi is.
- Megijedtem, kissé hirtelen ért.
- Mi lett volna, ha Jongup áll ott!? - nevetett tovább ShinJi.
- Ez nem vicces! - sértődtem meg.
- De azért jó lett volna, ha Jongupot is látod nem? - kuncogott tovább, mire végül én is elmosolyodtam.
- Lehet. - mondtam zavaromban egy semleges választ, mivel eszembe jutott, hogy nem vagyunk egyedül.
Az ötödik emeleten  álltunk meg.
- Biztos nem gond, hogy feljöttünk? - kérdezte ShinJi.
- Dehogy. Emily hivatalosan itt lehet, te pedig mindjárt le jössz velem úgyis.

Egy próbaterem előtt álltunk meg. Legalábbis feltételezem, hogy az, mert úgy nézett ki.
- Mindjárt jövök, addig maradjatok itt. - mondta Mr. Lee és bement.
Rövid időn belül vissza is jött.
- Most átadlak neki, egyidőre. Gyere ShinJi, menjünk!
Megvártam, amíg bezáródik a lift ajtaja. Óvatosan tettem egy lépést az ajtó felé.
- Te meg mit keresel itt? Hogy jutottál be? - hallottam meg hirtelen egy ideges hangot.
Oda sem mertem nézni, hangja alapján felimertem az illetőt.
- Én...nagyon sajnálom... - kezdtem bocsánatot kérni és magyarázkodni, de abban a pillanatban kinyílt mellettem az ajtó.
- Hát te meg mit álldogálsz itt kint, gyere be nyugodt... - kezdte mondani Sunhwa{SECRET}, de feltünt neki, hogy valami nem stimmel. - Himchan, esetleg valami gond van? - érdeklődött.

- Ő hozzátok jött? - kérdezte és hallottam a hangján, hogy kissé elszégyelte magát.
- Igen. De mond csak, illik csak úgy bárkivel üvöltözni? - kérdezte felháborodva Sunhwa.
- Nem, nagyon sajnálom! - válaszolta Himchan.
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned.
Lépteket hallottam, mostmár kénytelen voltam felnézni. Himchan meghajolt előttem.
- Sajnálom!
- Semmi gond. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Oké, akkor ezt meg is oldottuk. Gyere, Emily! - mosolygott rám Sunhwa.
Na az ilyen lányok mellett igen nagy a kissebbségi érzetem.
- Emily? - kérdezte váratlanul Himchan, mire mindketten visszafordultunk.
- Igen. - mondta Sunhwa.
Furcsa, mintha itt mindenki tudná, hogy ki vagyok. Legalábbis a nevem...
- Majd később esetleg meglátogatunk titeket. - fűzte hozzá, mire rá kaptam a tekintetem.
Elég ijedt arcot vághattam, mert elkezdett nevetni.
- Milyen kis aranyos vagy. Ha jól látom ismered a B.A.P-t. - vigyorgott, mire elvörösödtem. - Na de most már menj Himchan. Szükségünk van egy pár csajos percre. - kacsintott rá.
- O-oké. - mondta és el is ment.
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem, mikor leültünk a csendes és üres próba terem közepére.
- Sajnos el kellett menniük, én megvártalak, de nekem is mennem kell lassan, sajnos. - mosolygott rám. - De ne aggódj, vannak még itt előadók, akikkel beszélgethetsz. Viszont amíg itt vagyok dumcsizz velem egy kicsit. Nem tudom mennyire érzékeny téma neked az, ami történt... - kezdte.
- Nyugodtan kérdezhetsz, vagy mondhatsz bármit! - mosolyogtam rá.
Sokáig beszélgettünk. Nagyon kedves volt velem, sok mindent elmesélt: hogy milyen volt, amikor debütáltak, az első come back és így tovább. Adott nekem rendesen gondolkodnivalót.

- Sajnos most már mennem kell. De gyere elkísérlek hozzájuk. - mosolygott rám.
Mégis kikhez? Kezdtem megijedni.
- Talán ők többet tudnak segíteni, mivel nem rég debütáltak. - tette hozzá.
Kimentünk a folyosóra, elhaladtunk a lift és egy csomó ajtó mellett, majd a folyosó végén egy üdítős automatába botlottunk, ami mellett közvetlenül jobbra egy ajtó volt.. Hangos zene szűrődött ki.
Sunhwa határozottan benyitott és bement. Hirtelen leállt a zene és csak azt hallottam, hogy köszönnek egymásnak. Velem szemben fehér fal volt, egyedül ennyit láttam az ajtóban állva, mivel..nem mertem bemenni. Gondoltam majd Sunhwa szól, ha mehetek. És így is történt.
- Emily, kérlek gyere be! - hallottam meg a hangját.
Szép lassan elindultam, de amint rájöttem kik birtokolják a termet megtorpantam.
Megfagytam. Nem bírtam megmozdulni. Csak bámultam rájuk. Még jó, hogy a nyálam nem folyt - pedig nem sok hiányzott hozzá. Sunhwa megköszörülte a torkát, mire magamhoz tértem.
Eléggé zavarban éreztem magam, úgyhogy inkább lehajtottam a fejem.
- Fiúk, ő itt Emily! - mutatt be Sunhwa.
- Szia! - köszöntek egyszerre.
Fel sem néztem, de én is meghajoltam.
- Akkor átadom nektek. Nekem sajnos most mennem kell. Majd találkozunk. Sziasztok! - köszönt el a fiúktól, majd oda jött hozzám. - Ne aggódj nem esznek meg! - nevetett. - És használd ki ezt az esélyt, nem sokan kapnak ilyen lehetőséget debütálás előtt! - súgta oda nekem, majd megölelt és elment.
Úgy becsapta az ajtót, hogy összerezzentem.
Óvatosan felnéztem, de az arcom nagy részét eltakartam a hajammal.
Yongguk közeledett felém.

- Gyere nyugodtan, tényleg nem bántunk. - mondta.
Kezét a hátamra téve segített elindulni. Végre felmertem nézni. A fiúk egy sorba álltak fel előttem és mindről folyt a víz.
- Öhm..izé..én nem szeretném megzavarni a próbátokat. Talán jobb, ha megyek.. - kezdek bele.
-Egyáltalán nem zavarsz. Pont most akartunk szünetet tartani. Ugye, fiúk? - kérdezte, mire mind mosolyogva bólogatni kezdtek. - A neveinket, tudod, vagy..
- Tudom mindegyikőtök nevét, hogy mikor születtetek, hogy mi a vércsoportotok, szinte mindent, amit lehet tudni! - fakadt kibelőlem, de aztán a szám elé kaptam a kezem.
Úristen, ez nagyon gáz volt!!! Most örülnék, ha ez csak egy álom lenne!
Szerencsére, ahogy érzékelem a fiúk hozzá vannak ehhez szokva, mivel csak kuncognak egyet és tudomásul veszik, amit mondtam.
 - Nekem viszont azt hiszem, be kéne mutatkoznom. Mivel, ha jól tudom nem ismerjük egymást... - jegyeztem meg szégyellősen.
- Nem szükséges. Ismerjük egymást. Vagyis Zelot ismered és ezáltal tudunk már rólad pár dolgot. - mondta Yongguk.
Zelot? Én? Ismerem? Hogy mi??
Taemin azt mondta nem ismerem a B.A.P-seket! Akkor ez most mi? És mégis hol találkoztam volna Zeloval?
Úgy elgondolkoztam, hogy már csak azt vettem észre, hogy Zelon kivül mindenki elhagyta a termet.

- Gyere, üljünk le! - mondta.
Leült a padlóra hátát a falnak támasztotta és megpaskolta maga mellett a helyet. Helyet foglaltam mellette.
- Figyelj, én tudom, hogy sok mindenre nem emlékszel. Gondolom az előbb eléggé meglepődtél, azon, hogy ismersz. Pedig, ez az igazság. Amikor én is gyakornok voltam, akkor ismertük meg egymást. Csakhogy te pont úgy jöttél át az SM-től, hogy csak egy fél évig voltunk együtt gyakornokok. Nagyon jó barátok lettünk az alatt az idő alatt és miután kiderült, hogy bele raknak egy csapatba úgy elszálltam, hogy utána nem is foglalkoztam veled egy darabig. Aztán egy délután öszzefutottunk a folyosón. Mindketten észrevettük egymást, én mosolyogva mentem feléd, te viszont fapofával elviharzottál mellettem. Akkor jöttem rá, hogy milyen seggfej voltam. Aznap éjjel semmit nem aludtam, mivel agyaltam egész végig. Mindent végig gondoltam, hogy mennyi mindent tettünk egymásért: segítettél nekem, én is neked és, hogy milyen jó barátok voltunk... - csuklott meg a hangja.
Mióta beszél, most először néztem rá, szeméből folyamatosan hulltak a könnyek.
- Kérlek, ne sírj! - suttogtam, mire felém fordult.
Ennyi fájdalmat még soha senki szemében nem láttam. Vagy legalábbis nem emlékszem rá.
Nem tudtam mit tenni, a kezeim automatikusan megindultak és magamhoz öleltem.
- Ez az első alkalom azóta, hogy...beszélünk! Tudod, hogy megijedtem, amikor hallottam a...balesetről? - csuklott el újra a hanja.
- Hát sajnos nem emlékszem semmire abból, amit elmondtál az előbb. De ha emlékeznek biztos megbocsátanék! - mosolyodtam el.
- Akkor lehetünk újra barátok? - kérdezte szipogva.
- Hát persze. Jó lenne megismerni téged. Az orvos azt mondta, hogy az ilyen dolgoktól lehet, hogy emlékezni fogok pár dologra. Úgyhogy ez duplán hasznos lenne.
- Ennek örülök. - mosolyodott el végre. - Viszont a fiúkkal most találkoztál először. Mi a véleményed?
- Hát mind sokkal jobban néznek ki előben. Bár Jongupra nem mertem rá nézni... - pirultam el.
- Bocsi, itt hagytam a telefonom. - jött be Jongup, amitől még vörösebb lett a fejem.

Zelo csak kuncogott mellettem.
- Hyung, itt maradnál egy kicsit Emilyvel, amíg telefonálok egyet? - kérdezte a maknae.
- Persze, menj csak! - mondta Jongup és leült mellém.
Zelo mielőtt bescukta volna az ajtót rám kacsintott. Ez most komoly? Nem tudtam, hogy sírjak, nevessek, vagy csak beleverjem valamibe a fejem. Bár az elég gáz lenne!

Készül az új fejezet: RÉSZLETEK

"Hori, ShinJi és Min mindennap bejöttek hozzám, de Taemin sajnos nem tudott többet meglátogatni, mivel keményen készülnek a come back-jükre. De nem is hibáztatom, egyáltalán. Hisz ez a munkája és telefonon keresett annak ellenére, hogy nem tudott jönni és én ezért is nagyon hálás vagyok!
A kórház előtt álltam a lányokra várva és csak csodáltam az elém táruló város szépségét. Hihetetlen, hogy itt vagyok, olyan meseszerű! Mindig arról álmodtam, hogy ide eljuthassak valamikor. Most meg kiderül, hogy itt élek. Na hát ez az, ami iszonyú furcsa. Mintha az életem 180 fokos fordulatot vett volna. Természetesen jó irányba. Legalábbis eddig."



"Az ötödik emeleten álltunk meg.
- Biztos nem gond, hogy feljöttünk? - kérdezte ShinJi.
- Dehogy. Emily hivatalosan itt lehet, te pedig mindjárt le jössz velem úgyis.
Egy próbaterem előtt álltunk meg. Legalábbis feltételezem, hogy az, mert úgy nézett ki.
- Mindjárt jövök, addig maradjatok itt. - mondta Mr. Lee és bement.
Rövid időn belül vissza is jött.
- Most átadlak valakinek, egyidőre. Gyere ShinJi, menjünk!
Megvártam, amíg bezáródik a lift ajtaja. Óvatosan tettem egy lépést az ajtó felé.
- Te meg mit keresel itt? Hogy jutottál be? - hallottam meg hirtelen egy ideges hangot.
Oda sem mertem nézni, hangja alapján felimertem az illetőt.
- Én nagyon sajnálom... - kezdtem bocsánatot kérni és magyarázkodni, de abban a pillanatban kinyílt mellettem az ajtó."


Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! :)

(Kérlek írjatok kommentet vagy nyomjatok rá a 'tetszik're/'nem tetszik're, mert szeretném tudni, hogy van-e valaki, akit érdekel a történet!:))

MainBlog

Sziasztook.:)
Megint késem.tudom..:( nagyon sajnálom, tényleg!:/
Na de hamarosan vége a sulinak és nyári szünet szóval jövök új fejezetekkel.:)

Őszintén szólva nem tudom mit gondoljak az utolsó fejezetről, amit írtam. Jó ez így? Vagy nem kéne ennyire bonyolítanom? - ezeken gondolkozom folyamatosan. Kérlek írjatok kommentbe nektek mi a véleményetek!*-* nagyon jó lenne tudni mit gondoltok: Folytassam ott, ahol az utolsó előtti fejezetet befejeztem? vagy Folytassam ott, ahol az utolsót hagytam abba? Kérlek segítsetek!!*-*
(Előre is köszi!^^)

A második ok, amiért írok az pedig az, hogy nem lesz 2. évad. Nehogy rögtön mérgesek legyetek!! Kérlek olvassátok el figyelmesen a következő pár sort:
Mindig vannak nagyon jó ötletem, amik csak úgy bevillannak, hogy "mi lenne, ha ez történne", "mi lenne ha az történne" és sok ilyen ötletem kárba veszett, azért, mert mikor ezek az ötletek jönnek egy részüket nem lehet beleépíteni abba a történetbe, amit éppen írok. Na de! Mi van, hogy, ha nem több évados történeteket írok ugyanazokkal a szereplőkkel, HANEM 1 évados történetek írnék és így mindig több lenne, lehet szó más bandákról is nem csak a B.A.P-ről (pl.:SHINee,VIXX,MYNAME,BTOB,stb.-amit szeretnétek - olyan banda/előadó, akit remélhetőleg ismerek.:D)
Nem tudom mit szóltok hozzá, de remélem -értelmesen el tudtam magyarázni és- tetszik az ötlet nektek!:)
Erről is írhattok esetleg kommentben.:)
Csináltam egy blogot ahová felteszem a blogok linkjeit, esetleg röviden azt, hogy miről szólnak.:)
(http://kpop-fanfictions-hun.blogspot.hu/)

És végül, de nem utolsó sorban:
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM a hat rendszeres olvasónak és azoknak is, akik bár nincsenek bejelentkezve mégios figyelemmel kísérik a blogomot. Köszönöm, hogy mindig kapok visszajelzést Tőletek, akár kommenben, akár a szavazásokon, amiket kiteszek.:)
NAgyon szépen köszönöm, azt is, hogy mikor sokáig nem írtam/írok akkor  is mellettem álltatok/álltok!:) <3


Puszi: Eszti;)

장 여덟 - Chapter 8. (II.)

 

Sajnálom, jó hosszú időt kihagytam - megint..:/ De most meg jött végre az ihlet.:)

Mostantól egyébként megváltozik pár dolog, azok a párbeszédek, amik kékkel lesznek, azok angolul folynak, a többi pedig koreaiul.:) 

 

Jó olvasást!^^

 

_____________________________________________________

 

 

 

 

 

Kezemet finoman az öltöző kilincsre simítottam. Kicsit megijedtem, úgyhogy visszahúztam a kezem. Jongup megfogta a kezem.

- Együtt. - mosolygott rám.

Aztán lenyomtuk a kilincset.

 

Furcsa érzésem támadt. Aztán hirtelen minden eltűnt, de a várt sötétség helyett, csak fehéret láttam, ami iszonyatosan zavarta a szemem, ezért gyorsan kinyitottam.

Nem tudom jó döntés volt-e…

Idegesítő pityegés csapta meg a fülem, mire elkezdtem morogni. Egy lány (?) lépett oda mellém. Hosszú sötét haja volt, aminek az alja be volt festve. Szép mandula szemei  voltak, amik boldogan csillogtak.

 

<!--[if !vml]--><!--[endif]-->

 

- Istenem! Hát felébredtél! Azonnal szólók az orvosnak! – vigyorgott, mint a vadalma és ki is rohant.

Ez a csaj koreaiul dumált és megértettem. Ez normális?
Végül bejött egy férfi. Olyan negyven év körülire tippelném. Kedves arca volt és fehér ruháján volt egy kis fém táblácska, amire koreai betűkkel a neve volt írva. Dr. Lee Yon Kuk vagy Guk  ezt nem tudtam eldönteni.
Eldönteni? Egyáltalán elolvasni, hogy tudtam?
Azt hiszem eléggé elgondolkozhattam, mert észre sem vettem, hogy az orvos már hozzám beszél.
- Elnézést megismételné? - kérdeztem automatikusan..koreaiul.
- Jól érzi magát? - mosolygott rám.
- Igen, azt hiszem..legalábbis fizikailag…
- Biztosan nem érez sehol fájdalmat? - kérdezte.
- Nem. De legyen szíves elmondani hol vagyok, és miért. - néztem rá kérlelően.
- Úgy érti nem emlékszik semmire?
- Nem..vagyis nem tudom.. - bizonytalanodtam el.
- Rendben. Akkor..emlékszik erre a lányra? - mutat a hosszú hajú csajra, mire megrázom a fejem.
A lánynak eltorzult az arca, aztán elnézést kért és inkább kiment.
- Ki ő? - nézek aggódva az orvosra.
- Az egyik legjobb barátnője, együtt gyakornokok a TS-nél. És akkor rám sem emlékszik?
- Legyen szíves tegezni. ÉS sajnos nem, honnan kéne ismernem Önt? Mi történt velem? - esek hirtelen kétségbe.
- Az édesapád legjobb barátja voltam… - sóhajtott.
Leült az ágyam szélére.
- Volt?
- Igen. Tudod Emily..
- Na végre! - örültem meg egy kicsit.
- Mi az? - vigyorodott el.
- A nevemre jól emlékszem!
- Ennek én is örülök. - nevet fel.
- Bocsánat, félbe szakítottam. - hajtottam le a fejem.
- Semmi gond! - borzolta meg a hajam. - Tehát, mint említettem… Mesélt volna tovább, mikor berontott egy csuklyás alak.

 

 

<!--[if !vml]--><!--[endif]-->

- Úristen, Emily! Nagyon örülök, hogy felébredtél! Nem fáj semmid? - kérdezte a srác, miközben lehúzta a csuklyáját.

Én csak tátott szájjal bámultam rá, mire az orvos nevetni kezdett.
- Nem emlékszik szinte semmire. - sóhajtott az orvos Taeminre nézve. - De úgy látom rólad van valamilyen emléke. - vigyorodott elvégül.
- Ki nem ismeri Taemint a SHINee-ból? Az nem is ember! - csúszott ki a számon, aztán gyorsan oda kaptam a kezem. - Bocsánat! - motyogtam.
Taemin leült a lábam mellé az ágyra.
- Az nem rémlik, hogy szinte testvérek vagyunk? - kérdezte, mire megráztam a fejem. - Kiskorunk óta ismerjük egymást, a szüleink nagyon jóban voltak. - hajtotta le a fejét.
- Mi a baj? Valami rosszat csináltam? - néztem rá aggódva.
Mire tekintete az orvosra ugrott, aki megrázta a fejét.
- Egyedül hagylak titeket! Szólj, ha valami gond van! - mosolygott rám, majd kiment.
- Emily, - szólított meg, mire kirázott a hideg. - tudod, hogy miért vagy itt? - nézett komolyan a szemembe.
- Nem..
- A- csuklott meg  a hangja - autóbaleseted volt. Édesapád vezetett, anyukád pedig mellette ült, te meg hátul.. - nyelt egyet - azt hittük te is..hogy te is..meghaltál..de a mentő időben oda ért.. kómába estél ..és az elmúlt három hétben mind érted aggódtunk..hál istennek újra köztünk vagy! - mosolygott rám, bár szeme kicsit könnyes volt.
- És..és a..szüleim? - ijedtem meg.
Taemin erősen becsukta szemeit és alsó ajkára harapott.
Túl hirtelen ért. Nem tudom..elhinni..
Nem kaptam rendesen levegőt. Szinte fulladoztam.
- Emily, Emily! Nyugodj meg, nyugodj meg! Itt vagyunk veled, vigyázunk rád! - fogta meg a kezem. - Emily, figyelj rám, nem lesz semmi baj! Érted? Megoldjuk, bár pótolni nem tudja őket senki, de..de segíthetünk neked, ezt az időszakot átvészelni! - mondta, mire megnyugodtam..viszonylag.
- Muszáj kérdeznem valamit.
- Nyugodtan, bármit! - mosolygott rám.
- Akkor te most jól ismersz engem, ugye?
- Igen!
- Ismerem a B.A.P-t? Van Franciska, vagy Kinga nevű barátnőm?
- Nagy B.A.P fan vagy és láttad már őket, de nem ismered személyesen egyik tagot sem. Igen, Kinga és Fafa a magyar barátnőid. Tizenöt éves korodig Magyarországon laktál a szüleiddel, mivel édesapád magyar.
- És miért költöztünk ide? - néztem rá értetlenül.
- Tényleg sok minden van, amire nem emlékszel! Meséljek kicsit rólad?
- Igen,  légyszi.
- Rendben. Idén leszel 18 éves, félig magyar, félig koreai vagy. Mint mondtam Magyarországon laktál, tizenöt éves korodig, de itt születtél Koreában. Öt éves korodban vittek el. Addig szinte mindennap együtt játszottunk délutánonként. Sokszor volt olyan, hogy együtt ment kirándulni a két család. Nagyon szomorú voltam, amikor elmentél. És nagyon örültem, mikor visszaköltöztetek. Aminek az volt az oka, hogy édesapád itt kapott egy jó állást és anyukádnak már nagyon hiányzott az otthona. Most a JOY Tánc Akadémiára jársz és mellette gyakornok vagy a TS-nél. Két legjobb barátnőd Min és Hori, akik osztálytársaid. A lány, aki itt volt, mikor felébredtél a harmadik legjobb barátnőd őt ShinJinek hívják. Őt azért ismered, mert ő is a TS-nél gyakornok, ahogy Min és Hori   is egyébként.
- És ismerem a SHINee többi tagját is? - csillant fel a szemem.
- Telefonon már beszéltél velük, mikor ők vették fel helyettem. De még nem. Mi az amire emlékszel egyébként?
- A keresztnevem Emily. Emlékszem a K-Popra. Arra, hogy régebben nagyon - most már nem annyira - szerettem Eric Saade-t és a One Directiont. Arra, hogy imádom a B.A.P-t és a SHINee-t.
- Ennyi?
- Igen - húztam el a szám.
- Hát jó sok minden kiesett akkor. - fújta ki a levegőt. - Muszáj megkérdeznem..ki a kedvenced a bandánkból? - vigyorodott el.
- Hát amikor a Hello Baby-teket néztem elsőre te voltál. Aztán néztem más videókat, meg képeket és totál Key fan lettem. De ettől függetlenül te vagy a második helyen, aztán jön Jonghyun, aztán Minho és végül Onew. - vigyorodok el.
- Tehát a Hello Baby-re emlékszel. Plusz a neveinkre is..
- Igen, ami így a K-Pop-hoz kapcsolódik, azok a dolgok megvannak, azt hiszem..
- Azt hiszed? - kérdez vissza.
- Igen. Mivel most mindenben kicsit bizonytalan vagyok. Lehetséges, hogy amíg valaki kómában van, képzelődik elég erősen, szinte már úgy mintha az a dolog tényleg megtörtént volna? - gondolkozom el.
- Nem tudom. Miért? Mi történt? - húzza össze a szemeit.
- Azt álmodtam(?) vagy inkább képzeltem? Mindegy. .szóval az volt, hogy Magyarországon laktam, Szombathelyen. De mivel a B.A.P Budapestre jött koncertezni, ezért felmentünk oda és Fafa az utcán összefutott Zeloval és összeismerkedtek. Aztán mentünk dedikálásra ott meg ismertek minket a fiúk és mi is őket. És randiztam Jonguppal meg minden és ez a „képzelődés” olyan kát, három hónap volt..furcsa..
A képzelődés végén a beszélgetésünk még világosan rémlett:
"- Hülyéskedsz? Nálad jobbat nem hiszem, hogy bárhol találnék... - suttogtam. Persze mindenki meghallotta, annyit mondtak - hosszan elnyújtva-, hogy 'ó'. Még jobban JongUphoz bújtam, égett az arcom. Körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy paradicsom. Lehet hogy ezt csak négyszemközt kellett volna mondanom..de hát végülis mindegy, a lényeg így is úgy is ugyanaz."

- Ez tényleg furcsa. Kezdjük ott, hogy a B.A.P tavaly debütált, nem rég lettek egy évesek. Ennyi idő után általában nem szoktak menni máris Európába. Japán, Kína meg a környező országok, plusz néha Amerika valakinél szóba jöhet mondjuk. Érdekes minden esetre. - mosolyodik el. - Na és milyen volt a „képzelt randi”? - Nagyon jó..de most ez így furcsa, mert olyan mintha ismerném őket. Pedig még soha nem beszéltem velük igazából. Egyébként hogy-hogy a TS-nél vagyok gyakornok?
- Az SM-nél próbáltad először, de az nagyon nehéznek bizonyult ezért átmentél a TS-hez, ahol szintén nincs könnyű dolgotok, de ezzel megbirkózol simán. Egyébként Min és  majd kicsit később jönnek, még suliban vannak.
- Tényleg, neked nem kéne próbálnod vagy ilyesmi? - kezdtem aggódni.
- Nyugi! Épp ebédszünet van! - vigyorodott el.
- És ettél? - aggodalmaskodtam tovább.
- Nem, de nyugi a fiúk vesznek nekem kaját. Inkább ide rohantam, így űgy sem tudtam volna enni. Most, hogy láttalak és megnyugodtam, hogy fizikailag rendben vagy így már nyugodtan fogok enni! - mosolyog.
- Hihetetlen! - csillant fel a szemem.
- Mi? - húzta össze a szemöldökét.
- Sosem hittem volna, hogy valaha élőben láthatom, ahogy mosolyogsz.. - hajtottam le a fejem. - De most menj egyél, mert tele hassal nem lehet táncolni! - vigyorogtam.
- Rendben, jövök amint tudok! - mosolygott, majd elment.

 

Elment és egyedül hagyott a gondolataimmal..

 

 

 

 

___________________________________________________

 



Min

 

Hori

 

 

 

Hamarosan jön az új rész

 

 

 

 

장 여덟 - Chapter 8. (részlet)

 

 

"...

- Hülyéskedsz? Nálad jobbat nem hiszem, hogy bárhol találnék... - suttogtam.

Persze mindenki meghallotta, annyit mondtak - hosszan elnyújtva-, hogy 'ó'. Még jobban JongUphoz bújtam, égett az arcom. Körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy paradicsom. Lehet hogy ezt csak négyszemközt kellett volna mondanom..de hát végülis mindegy, a légyeg így is úgy is ugyanaz.

..."

 

 

Amúgy nagyon örülök, hogy már négy olvasóm van és a nézettség is egyre nagyobb. Köszönöm szépen mindenkinek, aki olvassa a blogomat!^^

Sajnálom, hogy ennyit kések a fejezetekkel, de -sajnos- most a tanulás az első. Vagyis nem sajnos, dehát..mindegy, remélem értitek mire akarok kilyukadni..:D

 

 

 

 

Puszi: Eszti;)

 

 

 

 

장 일곱 - Chapter 7.

 

 

 

Sziasztok! Itt a fejezet! Remélem tetszeni fog! :)
Egyébként néztek K-Dramákat?^^ Ha igen van valami, amit tudtok ajánlani? :)
Írhattok komiba vagy estleg twitteren is (@EsztiiDankovics), előre is köszi^^

 

 

Jó olvasást! :))

 

Puszi: Eszti;)

 

 

 

 

(OneShot Teaser)

~Zelo~
Február másodika van. Már jó ideje nem láttam Fafát. Jó, persze Skype-on. De az nem ugyanaz, mintha élőben találkoznánk...
Persze ezeket a dolgokat csak Jongupie hyung-gal beszélem meg, mivel ő pontosan tudja mit érzek. A többi tagot, pedig nem szeretném nyaggatni a gondjaimmal, hisz' közeleg a vissatérésünk. Nagyon sokat gyakorlunk, legalább ez eltereli a gondolataimat. Muszáj keményen dolgoznom, vagyis dolgoznunk, nehogy még a végén a rajongóink csalódjanak bennünk. Ők most a legfontosabbak, hiszen mi is lenne velünk a rajongóink nélkül? A Babyk a legfontosabbak nekünk és nem tudjuk elégszer megköszönni azt a sok szeretetet és támogatást, amit tőlük kapunk. Nagyon hálásak vagyunk nekik!
- Jongupie hyung! Bejöhetek? - nyitok be a szobájába.
- Gyere csak! - válaszol, de nem látom sehol.
Mikor beljebb lépek, látom, hogy éppen a sminkjét mossa le.
- Nem beszéltél véletlenül Emilivel mostanában? - érdeklődöm.
- Most akartam felhívni. Itt maradsz? - mosolyog rám.
- Ha nem zavarok, persze. - mondom, mire megrázza a fejét. - Skype?
- Igen. Remélem el tudjuk érni.
Miután ezt kimondta, már hívta is Emilit.
- Nem válaszol. Lehet, hogy nem ér rá. Bár még olyankor is azárt felszokta venni. Furcsa. - rántja meg a vállát.
- Megpróbálom Fafát! - veszem elő a telefonom, és tárcsázom is. - Nem veszi fel... - szomorodok el.
- Srácok, megjött a kaja. - nyit be YongGuk hyung.
Mindketten kimegyünk a konyhába a többiekhez.

Február öt..azóta sem tudtuk elérni a lányokat. Valami rosszat tettünk talán? Tanácstalan vagyok...

Február hat. Reggel 8 óra van éppen az edzőterembe igyekszünk.
A szokásos edzés után a táncterembe megyünk próbálni. Amikor a terem elé érünk YongGuk megállít engem és JongUpot.
- Várjatok egy percet! Ellenőriznünk kell az...öö..öltözőt! - hatalmas mosolyt villant a mondata végén.
Tudtam, hogy valami nem stimmel. Lehet, hogy valami meglepetés JongUp hyungnak. Én este akartam oda adni az ajándékát..
És ha ez egy meglepetés, akkor engem miért hagytak ki belőle?
Mindenki bement a terembe kivéve mi kettőnket.
- Szerinted komolyan az öltözőt ellenőrzik? - kérdezem a hyungtól.
- Persze, hogy nem. De remélem nem néztek minket olyan hülyének, hogy ezt bevesszük.
- Tudod valamit csodálok benned! - jegyzem meg, mire értetlenül néz rám. - Mindig mosolyogsz, akármi történjék. És tudom, hogy te is úgy érzel a Fafáékkal kapcsolatban, mint én. De te elrejted az érzéseidet, mert tisztában vagy azzal, hogy most nincs sajnálkozásra és szomorkodásra idő. - mondom ki, majd eszembe jut, hogy ezt lehet nem kellett volna. - Sajnálom. Beszélek itt össze-vissza. - hajtom le a fejem.
- Ugyanmár, ne sajnálkozz! Különben is..igazad van. - sóhajt.
- Zelo, bejönnél? - dugja ki a fejét YongGuk hyung az ajtón.
- Persze - válaszolom.
Egy kis résen kellett átpréselnem magam, mert a hyung nem engedte jobban kinyitni az ajtót.
Mikor - végre - bejutottam, láttam, hogy mindenki díszít. Tudtam én, hogy meglepetés lesz!
- Mit kell tennem? - kérdezem.
- Menj be, kérlek az öltözőbe és ne szólalj meg, vagy, ha igen akkor is csak suttogj. Mikor szólunk gyere ki. Egyedül! És elénekeljük a Happy Birthday-t JongUpnak. - suttogja.
Kicsit zavaros volt, amit mondott, de végül az öltöző felé vettem az irányt.
Kopogtam, mire Fafa kinyitotta az ajtót.
Na várjunk..KI??
Kedvesen mosolygott rám, én pedig csak néztem.
- Minden rendben? - váltott aggodalmas arckifejezésre.
Megráztam a fejem. Aztán hirtelen megöleltem, először kicsit meglepte - ahogy engem is, az ilyesmi reakció nem rám vall -, de aztán visszaölelt.
- Nagyon örülök, hogy itt vagy! - suttogtam a fülébe.
- Hé, minket már nem is üdvözölsz? - suttogta egy másik hang, mire Fafa elengedett.
- Emili, Kinga! - örültem meg - persze suttogva. - De jó, hogy mind itt vagytok! JongUp biztos nagyon fog örülni! - néztem Emilire.
- Hát remélem.. - harapott az alsó ajkába.
- Ne csináld már megint ezt! - boxolta vállba Fafa óvatosan, mire Emili lehajtotta a fejét.
Szemöldökömet kérdőn ráncolva néztem Fafára, aki jelezte, hogy majd később megbeszéljük.
- Zelo! Gyere! - jött oda hoozánk YoungJae hyung.
- Azonnal! - gyorsan nyomtam egy puszit Fafa arcára, majd elsiettem a többiekhez.
- JongUp!! - kiáltott YongGuk hyung, mire JongUpie hyung megjelent az ajtóban.
Valaki elindította számot, mi pedig örömmel adtuk elő barátunknak.

JongUpie hyung nagyon örült ennek az egésznek, még sosem láttam ennyire boldognak.
- Kedves JongUp, tudjuk, hogy reggel már megvolt a csodálatos szülinapi ébresztőd... - ez körülbelül abból állt, hogy reggel hat órakor mind az ágyán ugráltunk és üvöltöztük, hogy boldog JungUp napot -, de az csak a kezdete volt a napnak. Melyik ajándékodat szeretnéd meg kapni? A legnagyobbat, amit nem is tudtunk becsomagolni, vagy a kisebbeket? - vigyorodik el.
- A legnagyobbat - csillan fel JongUp hyung szeme, mint egy öt éves kis gyereknek.
Természetesen nagy nevetés támad a reakciójától.
- Ez nagyon aranyos volt! - nevet Himchan. - Az ajándék osztás előtt csinálok egy képet! Álljatok össze..valahogy. - veszi elő a telefonját.

- Kössük be a szemét! - találja ki hirtelen Himchan.
Így teszünk, aztán Fafáék kijönnek az öltözőből.


~Jongup~
Már egy jó ideje nem látok semmit, sőt már semmiféle zajt sem hallok. Az elején még valakik motyogtak valamit, de most...
- Levehetem már? - kérdezem, de semmi válasz.
Nagyot sóhajtottam, de aztán valaki megfogta a kezem. Egy meleg hullám járta át a testem. Ez furcsa..
- Öhm..na jó, most már komlyan le szeretném venni.. - mondtam, mert kicsit zavarba ejtő helyzet volt.
Megesküdnék rá, hogy egy lány fogta meg a kezem.
De, amint ezt gondoltam, el is engedte, mire kicsit megijedtem. Aztán éreztem, hogy valaki kioldja a szemfedőmet.
Egy pillanatig nem mertem kinyitni a szemem. Féltem mit..vagyis kit fogok látni.
Valami furcsát hallottam, mintha a lány sírna. Aztán hirtelen csak annyit éreztem, hogy megölel, mire azonnal kinyitottam a szemem. De nem hittem el..egy pillanatig úgy tűnt, mintha álmodnék. De nem..ez a valóság.
Miután végre magmhoz tértem visszaöleltem Emilit.
- Ne sírj! Nincs semmi gond! - simogattam meg a hátát és öleltem magamhoz szorosabban. - Tudod mi a furcsa akkor amikor veled vagyok? - kérdeztem, mire végre a szemembe nézett. - Az, hogy alapból egy nagyon félénk srác vagyok, de amikor te velem vagy, akkor..hogy is mondjam..sokkal jobban érzem mgam és ilyenkor eltűnik ez a kis félős énem. Ezt eddig csak a többi tag tudta kihozni belőlem, de ők sem mindig. - mosolygok rá.
- Nagyon örülök, hogy újra láthatlak. - törli le könnyes arcát.
- Egyébként a többiek hová tűntek? - kérdezem, mivel, hogy kiürült a terem teljesen.
Emili ujját a szája elétartja és halkan elindul az ajtó felé. Mikor látja, hogy nem követem, int, hogy menjek utána. Az ajtóhoz érve Emili ravaszan elmosolyodik és hirtelen kinyitja azt.
A többiek beburulnak, majd testrészeiket simogatva és fájdalva felállnak.
- Fafa, Kinga. Örülök, hogy láthatlak titeket is! - mosolygok és intek a két lánynak, amit ők viszonoznak is.
- YoungJae - szólal meg Emili, mire a másik két lány is mellé áll -, velünk jönnél egy kicsit? - kérdezi.
- Hová is? - érdeklődik a megszólitott.
- Az öltözőbe.. - válaszol Fafa.
- Oké. - mondja YoungJae, majd elmegy a lányokkal.
- Nem kéne nekünk is menni? - kérdezi Zelo.
- De! - vágom rá és utánuk is megyünk.
Mikor oda érünk, már csak azt látjuk, hogy YoungJae ott ölelgeti a lányokat és a lányok is őt.
- Khm.. - köszörülöm meg a torkom.
- Nézzétek mit kaptam! - mutat YoungJae egy pólót, egy tábla csokit és egy sapkát.
Valószínüleg mindenki értetlenül nézhetett, nem csak én, úgyhogy a dolog magyarázatra szoruét.
- Utószülinapi ajándék. - mondja Kinga.
- Áá.. - világosul meg mindenki egyszerre.
- És persze JongUpnak is hoztunk ajándékot.. - kezdi Fafa, de félbe szakítom.
- Bocsáss meg, hogy így belevágok a szavadba. De az ajándékozás ráér később is..mi lenne, ha most elmennénk ebédelni? - javaslom, mivel már éhen halok.
- Jó ötlet, a manager hyungtól kaptunk pénzt, hogy egy nagy ebéddel is megünnepelhessük a szülinapodat! - vigyorog YongGuk hyung.


~Emili~
- Egyébként, megjegyzem, hogy volt nem rég YoungJae-n kívül egy másik szülinaposunk is! - mondja Daehyun, mikor kilépünk az étteremből. - Kinga, mivel nem köszöntöttünk fel még rendesen, ezért ma este elmegyünk valahová.
- Hová? - csillan fel Kinga szeme.
- Csak annyit árulok el, hogy egy koncertre. Mást nem tudhatsz egyenlőre, hogy meglepetés legyen! - kacsint rá Daehyun.
- Nekünk msot sajnos elkell mennünk. Himchan-nel bent leszünk egy műsorban ás ma veszik fel. - mondja YongGuk.
- Menjetek csak, később találkozunk. - mondja YoungJae.
- Mehet lányok? 1, 2, 3.. - kezdem - YongGuk, Himchan fighting! - mondjuk egyszerre.
A fiúk megmosolyogják, aztán tényleg távoznak.
- Szeretnétek kicsit körülnézni a városban? - kérdezi JongUp.
- Igen, nagyon!! - lelkesedek fel hirtelen.

Elérkezett az este. Mind felöltözve és izgalommal tellve álltunk a fiúk nappalijában.




Emili

Kinga

Fafa

 

 

 



- Mehetünk? - érkezett meg az összes fiú.
- Persze! - válaszoltuk egyszerre.
Egy óriási stadion előtt álltunk, ahol nagyon sok lány volt, hatalmas táblákkal. A fiúk bekötötték a szemeinket, mint délelőtt JongUpnak.
A fiúk vezettek minket..valahová. Csak azt vettem észre, hogy egyre inkább távolodunk a rajongóktól, mert már alig hallottam őket.
Levették rólunk a szemfedőket és egy ajtó előtt találtuk magunkat. Hirtelen megfagytam, miután meg láttam egy papírt, ami az ajtóra volt ragsztva. Atya..Úr..Isten!...